Az éppen felszálló friss pára illata nyaldos. Már nem kell sokat várni, talán még fél perc. Már a bőrömön rezeg az amplitúdó. Eldörren a rajtpisztoly, most csak a kocsmatemplom öreg tornya marad mozdulatlan. Porfelhő száll fel, de nem temet el. Suhannak egymás után az öreg tölgyek. A felfelében kissé lassulva lehet csodálni a tájat. A völgyben kristálytisztán énekel a patak, alulról nézi a trendi cipőtalpakat. Dombról fel és le is egy-egy fullrandom csapatban csapatom. Ennyi emelkedőhöz már dukált egy frissítő. Iso, igazándiból mindegy csak folyadék legyen. Sáros cipők talpán utaznak a száraz falevelek. Fenyőillatba burkolózott puha ösvények. Élénkzöld fűszálak csiklandozzák a gyorsan továbbálló lábakat. A város idős zajától messze, most én vagyok a hegylakó. Gyorsan fut felénk a cél, mint egy kecses őz. Megmaradt energiák elégetésének lehetősége, gyújtsd be a tüzet. Megcsillan az érem a nyakban. Instára már mehet a szelfi. Ami volt az majd lesz.